Cs-blog
Csokkerblog
2007. december 30., vasárnap
olvasom itt az indexen, baszki, hogy ez a kibaszott gyönyörűséges szőkeség, ez a debra lafáve, akiről konkrétan egy hétig csak szarni szállnék le, 15 évet kaphat a sitten (azért ebből kovi egy mesteri leszbipornót rittyentene, valljuk már meg. gumibottalbaszás, tusolóban tusfürdődoboz feldugás, és hasonló nyalánkságok). és miért? na, miért? mert még 2004-ben, 23 éves korában lefeküdt 14 éves diákjával (a csávó biztosan ellenkezett, érted...)
namost lehet, hogy tévedek, baszki, mert én egyszerű csávó vagyok, mint a barlangrajz, de konkrétan nekem tizennégy éves koromban pont azon járt az eszem 24/7-ben, hogy mennyire engedném magam megkúratni az ilyen debra lafáve típusú szőke ciklonok által. valószínűleg a saját anyámat basznám tarkón egy hatalmas sütőtökkel, ha ne adj isten fel akarná jelenteni az én szextanárnőmet. baszki, amerika, ébredj már fel a kibaszott szemforgató hipokrita álmodból. mindenki a gyerek apját és a t. bíróság hímtagjait is beleértve összeszétfaszkorbácsolná a debrát, ha lenne rá lehetősége.
ez csupán irígység, hogy ami nekik nem jött (volna) össze, azt a debra önmagától odaadta egy fostos kis tizennégyévesnek. hát bűn ez, most komolyan, baszki. sérült tőle bármi? (jó, lehet, hogy egy-két erőteljes baszás után nyikorgott egy-két szék, meg meglazult pár csavar a tanári asztalban) a kis tizennégy évesek számára nem gond az, ha egy ilyen szuka megfekteti őket, cicidörzsöléssel és sok nyállal egybekötve alaposan leszopja a farkukat, majd ismét felállítja a faszt, és jóalaposan sikítva meglovagolja. a kis tizennégyéveseknek pont ez kell. egy erős tanárnéni, egy nimfomániás domina, aki a kőzetlemezvándorlás rémesen unalmas témáját is szexre utalós stílusban adja elő, és szexuális felhanggal magyarázza, hogy hogyan csúszik meg az óceáni kőzetlemez a szárazföldin.
én örülnék, ha egyszer a kölkömet valami debra lafáve típusú borotvált muflon vezetné be a pinabirodalomba, és nem az lenne az első szexuális élménye, hogy valami 16 éves picsarészeg nyüzüge deszka csajszi úgy kezelgetné a faszát, mint a kapanyelet; le sem szopná rendesen tövig, csak épp megnyalogatja a makk hegyét. ez nem szex, bazmeg, ez semmise, ez még pettingnek sem megy el. egy ilyen debra lafáve típusú faszállító gádzsi, aki valszeg több faszt fogott már, mint ajtókilincset valószínű jobb ellátásban részesítené a fiamat, mint bárki a környéken. szóval el a kezekkel debrától. inkább kérjétek el a számát, ha találkoztok vele. én szívesen beülök abba az osztályba, ahol ő tanít.
debra lafávénak ródsóra kellene mennie. országos ródsóra. és fiatal fiúkat kellene bevezetnie az orbitálisan kurvajó kúrás rejtelmeibe. debra lafávét minden iskolába. legalább kettőt.
.: csokker írta
18:11-kor
2007. október 8., hétfő
akkor kezdesz igazán öregedni, baszkikám, amikor a volt nőid sorozatosan mennek férjhez (pedig kúrnád még őket de rettenetesen), és ahelyett, hogy szombat este elmennél valami kibaszott oltári bebaszást rendezni, inkább otthon maradsz metált hallgatni bepipszizve. szánalom, vazmeg, szánalom.
.: csokker írta
13:28-kor
2007. szeptember 18., kedd
kibaszottul létezik az a fajta bennfentes titokzatos szemösszevillanás, ami csak a legnagyobb és leghosszabb faszú gringók között történik meg szökőévente egyszer. már vázolom is az események folyását. idevigyázz, baszkikám.
spanoddal találkozol ötkor a meki előtt. szokásoddal ellentétben valamilyen kibaszott mágia folytán korábban érsz oda a helyszínre, van pár fölösleges perced pinavizuálásra. ez egy állandóan sztenderd program a magamfajta pinavadász életében, ha van öt szabad percem, akkor mindig kibaszottul ennél ragadok le, más nem érdekel. ilyenkor jönnek a mélyelemzések: ja, ez bögyös, de ronda az arca. ez meg lapos, mint egy falhozbaszott leguán. ezt meg orrbabaszták a palacsintasütővel, hiába csinálnám meg napi háromszor a wigwam vécéjében teljesen bemákolva. hát nincs ebben a szájbatolt városban egyetlen egy valamire való ribanc se? és akkor, mintha csak a jóisten küldte volna.
szembejön két akkora mell, hogy csak és kizárólag magázhatod őket, baszki. főhajtás és erekció. pusztán ez illeti. az arc nem számít, nincs is, akár olyan is lehet, mint a csadort viselő kurvapecér anominusznak, aki ív béla királyunk írnoka, meg históriása volt. (napersze.) lábai sincsenek, tök mindegy, hogy drabális zongoraláb vagy csak egy elkúrt pipaszár, ilyenkor a láb csak azt a célt szolgálja, hogy az irdatlanul ringó csöcsöket a pontból b-be vigye. szóval a két csöcsöt hordozó test nem számít, mert ilyenkor a kibaszott csokkerek csak egyre koncentrálnak: mellbimbók, baszki. kemény, cseresznye-ropogós mellbimbók (még most is elérzékenyül a faszom, bazmeg, szinte elsírja magát). annyi még valahol átszűrődik a ködös elmében, hogy a gádzsinak szőke haja, meg éppen telefonál, de ki a tetves lófaszt érdekel mindez, amikor a muflon konkrét sztreccspólóval fedett dinnyékkel rohangál a körtéren, baszki? álló bimbókkal, apám. ez a legjobb az egészben. ősz van, felvett a néni egy atlétát, és hirtelen, mit sem sejtve szembe jön a magamfajta sunavadászok legkedvesebb cimbije, az északi szellő. megcirógatja a kebleket, és már áll is a bimbó, baszki. áll, mered, átütve a pólót, az atlétát, és ha lenne rajta, akkor még a tyúktollas pufajkát is átütné, mer ez ilyen, ennek nem lehet parancsolni.
na, és ilyenkor van az, hogy amikor a gigamellű gádzsi elkorzózik a flaszteron, akkor én, a metálpólós feketefarmeros hosszúhajú kurvapecér, meg az a másik, melegítős kappapólós borostás hip-hop faszi vallási felekezetre való tekintet nélkül összenézünk és mindkettőnk ordas szadó tekintetében ugyanaz van: egy hétig sikongatva basznám fasszal, és csak szarni szállnék le róla. ilyenkor nincsenek különbségek kan és kan között, csak két álló faszú gringó van, akik éppen megláttak egy ikercsöcshordozó atomrakétát.
.: csokker írta
18:04-kor
2007. szeptember 8., szombat
tegnap, miután elősederintettem a fiókból a pipámat, és hétvége felkiáltással odapörköltem neki egy rettenetes gubót, kibaszottul rá kellett ébrednem arra, hogy valóban vannak olyan zenék, amire a magamfajta kőmetallernek eres lesz a fasza, és nem tudván mást csinálni, ellentmond a gravitációnak, és toronymagassan felágaskodik. ilyen zenét rendszeresen az ac/dc ír, ugyanakkor kibaszottul versenyben van még az in the flesh? kezdőriffje is a pink floydtól. amikor az megy le a lejátszómban, akkor konkrétan megjelenik lelki szemeim előtt egy hatalmas, duzzadó erekkel megáldott fallosz, amint egy süvítő tinilány borotvált ámde lucskos puncijába hatol. na, ezér áll fel, bazmeg. pont ezért. tudsz úgy borotvált sunákra gondolni, hogy nem áll fel? semmiképpen sem.
.: csokker írta
17:31-kor
2006. december 23., szombat
tebazmeg, figyeljmár. tegyél már nekem egy szivességet. ne adjál karácsonyra nekem faszságokat. tudom, bazmeg, faszom, hogy kollégák vagyunk, pont elég nyűg ez nekem. ezér legalább azt a szivességet tedd meg nekem, hogy lekopsz rólam, ha már egész évben szívnom kell a borzasztó tehéntrágyaszagú szájszagodat, kisköcsög.
és ha már adsz, akkor dekurvagyorsan leszoksz a gyertyáról, mécsestartóról, mert ezek az utcára kilépve mennek a gecibe. egyből, bazmeg, tudod, hogy nem szarozom. már a kibaszott padlás is televan gyertyával, faszom. hagyjál vele békén. úgyse találod ki, hogy milyen gyertyatartót akarok venni, akkor meg a fasznak kell engem kellemetlen helyzetbe hozni
(amúgy elmondom most, de csak mert látom, baze, hogy tudni akarod: háromágú gyertyatartót akarok egy lapszraszerelt csigával. a lapraszerelt csigát felbaszom a plafonra, meggyújtom a három gyertyát a gecibe. Elénekeljük a szentséges éjt. Majd agyonbaszlak a sültcsukával, levetkőztetlek, összekötözlek, kezet lábat hátra, majd egy csomóba kötöm valami rozsdás vassodronnyal, majd felhúzlak úgy a csigán keresztül, hogy a faszod pont a gyertya felé legyen irányban. aztán szép lassan engedlek lefelé. közbe véletlenül rádől a gyertyatartó a fára, és hahotázva elhúzok a gecibe)
azzal, hogy mosolyogjak, meg megköszönjem, és kellemes ünnepeket kívánjak neked. kíván neked sokezer faszkalap robot kellemes ünnepeket, pont az én két szavam fog hiányozni a boldogságodhoz, geciásszeg? nem, nemboldog ünnepet, bazmeg.
mi a fasz lehetne boldog egy ünnepen, ami már október elején elkezdődik azzal, hogy vegyél meg mindent, amit egy hete kínából hoztak egy baszomnagy hajóval? és eszkalálódik. az emberek a göthösszagú légkondis plázákba verődnek össze, rohanás, tülekedés, feszültség, pofonok, kibaszott gyereksírás, reklamálás, alkudozás, bankhitelek egy rohadék tízezerforintos faszságra, gecinagy csomagok cipelése (hiszen minél nagyobb az ajándék, annál jobban fog nagyi örülni. hogy a távirányítót nem tudja kezelni, az meg ki a faszt érdekel?). mindezt munka után. hát faszt. inkább hazajövök, lefekszem a pamlagra, eltolok egy dzsojkát, és hajlengetős svédmetált hallgatok, mert az jó nekem.
szóval ne vegyél nekem semmit, bazmeg, nem akarom, hogy a kereskedők zsebébe beletegyél gyertyánként kibaszott harminc forintot miattam. inkább igyál meg abból egy csavartfröccsöt a regében. és van itt mégvalami, amiért felejtsél el engem. tudod, engem anyám jómodorra oktatott (nincs foganatja, de ez a gének hibája, nem anyámé), és belémverte, hogy illik viszonozni, amit kapok. és kurvára nincs kedvem neked ajándékot adni, mert nem te jutsz eszembe a szeretet ünnepén, remélem nem sértődsz meg, faszom. és mégannyira kevesebb kedvem van gyertyákat meg mécsestartókat válogatni a síkabátba öltözött utcán fagyoskodva topogó geci kereskedőtől,
- miben segíthetek?
- nem is tudom, esetleg kiverhetné a faszomat azzal a síkesztyűvel. biztos speciális élményben lesz részem. aztán veszek egy gyertyát, megígérem... le is térdelhet, hiszen melegíti a sínadrág.
aki ott basz át, ahol engedem.
egyféle ajándékot vehetsz nekem, ha már mindenképpen ragaszkodsz ehhez az idiotoid fogyasztói szokáshoz: fogyaszthatót. hozol valami kis haskát, egy üveg bort, valami normális csokit (milkán felüli kategória), vagy valami ötezerér ajándékutalványt valamelyik kamaraerdei ribanchoz, és kvittek vagyunk, faszom. te letudtad az ajándékomat, én meg dugtam egy ordítósat a város határában. üzlet?
.: csokker írta
17:09-kor
2006. november 4., szombat
ma becsülettel megbasztam. megbasztam akit kellett. nem az a lényeg hogyan, nem az a fontos mi volt a pozíció. nem a testét dugtam meg úgy ahogy kell. a lelke lett úgy megdugva, hogy azt soha nem felejti el. a test egy nagy fostáska. ezzel tudtok zúzni igazán. amikor a test már csak egy szint, és a lényeg a lélek. na most nehogymár azt higgyed gecc, hogy itt ilyen agyon popularizált tehénszarszagú bölcs mélységekbe akarok menni.
ember, gondolkozzál már, bázz. igen, arra gondolok. neki is jó volt. füstölt a kazán, de mint a jóatya kívánjhatja úgy. kívántam, kívánta, talán a kovi befejezés nem kellett volna. faszt nem. Az egész élet egy kúrva nagy pornó film. csak vigyázz hova lépsz, nehogy beleragadj a gecibe. vagy ha már belelépsz, viseld gecc.
.: kiccsokker írta
6:31-kor
2006. október 10., kedd
tesztbazmeg
.: csokker írta
1:04-kor
szevasztok parasztok. idősebb kiadásom, és legjobb tanárom meghívására jöttem közétek, és talán úgy illene, hogy írok valami bemutatkozásfélét.
viszont ez ott van nagyon csúnyán elbaszva, hogy gecire nem érdekel mit illik, mit nem és ezzel ti is tisztában lehettek, ha olvassátok ezt. a lényeget elmondta a nagytesó, a többi menetközben kiderül, hogy annak a kis gecinyelő picsának a szavaival éljek, akit a múltkor a haver teherautójában vágtam elég rendesen telibe. mondjuk nem sok esélye volt ellenkezni satuba szorított fejjel.
visszatérve, a rivalizálás tényleg megvan, de ez csak ösztönöz mindkettőnket. és ha azt hiszitek, hogy a korbács dolog vicc, akkor tévedtek, bár ha igazán pontosak akarunk lenni, akkor a bikacsökkel kaptok egy olyat, hogy a fém olyan menetet vág a búrátokba, mint a tegnap esti ondófolyam a kis hamvas sunesz homlokába.
(az esküvős lenyúlásért meg már törlesztettem, csak még nem tud róla, mer annyira beszippantott, hogy betévedt valami dzsiuvisu okádékba a takonyképűek közé, mikor a dolog történt)
.: kiccsokker írta
0:29-kor
2006. október 9., hétfő
nem is tudom, most hol kezdjem, mert egy kicsit meg vagyok illetődve.
szóval az van, hogy amikor kiskoromba az anyámék bejelentették, hogy testvérem lesz, először aszittem arra a pévécékabátos plüssmacira gondoltak, amit aztán két nappal később a nagyi baszott hozzám, szülinap gyanánt. aztán amikor még mindig nem fejezték abba ezt a kistestvéremezést, dekurvagyorsan, és anyám hasa gömbölyödni kezdett, mint egy elbaszott cipó, akkor egyből megutáltam a kis gecit. egyke akartam lenni. egyke, bazmeg, akit mindenki szeret. abban a kibaszott percben kezdtem őt is megutálni, meg anyámékat is, akiknek már nem én voltam az egyetlen kicsi pici lófaszmagzatkájuk.
aztán persze, bazmeg... eltelt néhány hónap, és anyám a világra tolta őt is - nyilván kevesebb fájdalommal, te idióta, mert akkor már ki volt tágulva. (a tágulás kérdését anyám szitkozódása és ordítása közepette én oldottam meg a jakóm vállával, bazmeg.) és öcsém lett. az élete első hat évében jó gyerek volt... tudod, az a kifejezett mintakölyök, akinek ott tettem keresztbe, ahol csak lehetett. megtéptem a haját félévesen, aztán, amikor berohant anyám, hogy mi a fasz, akkor úgy tettem, mintha éppencsak autókáznék a kis rohadék rácsoságy előtt, és nekem kibaszott közöm nincs az egészhez. aztán később dörgedelmeseket fingottam az ágya előtt, ráhoztam a szívbajt az elemlámpával éjjel, megkarmoltattam a macskánkkal, satöbbi. hadd szokja, a kis rohadék, ha már ő lett anyámék szemefénye.
aztán valahogy évek kitartó és alávaló munkája során sikerült elkurvítanom a kis köcsögöt. mosmár legalább akkora csokker, mint én, csak fiatalabb kiadásban. megalázza azokat a kis ribanc csajokat, akiket annak idején én is, időelőtt ordítva élvez el, és a spermát a hátukra teszi. agresszív lesz, ha iszik, és csúzlisat játszik az árkádia uvfényében döcögö lotyóik melltartópántjaival. direkt eszik rengeteg babos pizzát, hogy utána a nagycsaládi eseményeken durroghasson, és rámkenhesse. (legutóbb ezt az unokatesóm vidéki esküvőjén játszotta el a templomban. majdnem megöltem, a kis gecit, de azért elégtételt vettem, amikor az árokban keféltem meg azt a csajt, akit kinézett magának. neki csak a lottyadt seggű nővérke maradt, de azt nem vállalta be érthető okokból. másnap egész nap ezzel szopattam az én kis öcsémet.)
egészséges rivalizálás van köztünk tulajdonképpen, semmi más. én ott szopatom őt, ahol lehet, ő meg ott kompenzál, ahol lehet. azt csináljuk egymással, amit csak akarunk, faszom. nincs az a kibaszás, amire azt mondanánk: ez sok. de ha te, te, kis rohadék geci rondán nézel rá, akkor odabaszok kettő apait, az tutiezer, köcsög. és tudom, hogy ő is megbaszná a hátadat korbáccsal, ha szenyózni akarnál velem. tesók vagyunk bazmeg, és mindenki csak így ismer minket. a csokker meg a kiscsokker. hát most ő jön.
gyere, gringó, mutasd meg nekik, faszom.
.: csokker írta
23:08-kor
2006. szeptember 29., péntek
apám, bazmeg... ezt nem hiszem el. egy olyan klippet láttam most, kisköcsög... lllefffoosod a bokádat bazmeg. csekkolod meg nagyerősséggel. na, ez egem teljesen nagyerőséggel odabaszott.
ugyanis nem gondoltam volna, hogy akkor, amikor én kilenc kibaszott éves fejjel bathory-t, venom-ot meg hasonló vérhalálpusztulálos dögmetálokat hallgattam, horzsoltam betonba, satöbbi, akkor a hasonló korú befelénövőmellű, pipaszárlábú kuládék osztálytársanőimnek erre a két faszmarcira nedvesedett be a pinája, miközben a házifeladatot írták.
a helyzet az, kis csoffadék barbárok, tik testvéreim, hogy ezt a két szőkés/barnás buzodárhajú jürgen-klaus kombinációt már akkor tömegsírba kellett volna lőni, amikor jóizlésű apjuk faszára recskázás közben az utolsó pillanatban ráült az anyukájuk, ursula. ez a két csávó olyanszinten űberszargáz, hogy az kimondhatatlan. ittvan ez a barnabuzi, aki úgy néz ki, mint a skála coop reklámarca nyolcvannégyből, kirúzsozva, sportzakóban és fehér nadrágban, ami úgy mellközépig ér neki; és ittvan a másik, az a mosolygós, rövidbundesfrizurás barátja, ez a tarkónbaszandó arcú protogermán atka, aki rámmosolyog és kedélyesen megint az ujjával, amikor aszongya: love is where you find it, listen to your heart! hát nekem ne okoskodjál, faszája, hanem kussolódjál elfele nagysebességgel!!! méghogy a szerelem ott van, ahol megtalálod / hallgass a szivedre!!! LÓFASZT! Szerelem az ott van, kis miliomos gengszterek, ahol a mélytorkú kurvát megkeresem, és ledugom neki a huszonegycentit. majd utána ráérünk beszélgetni, bazmeg...
.: csokker írta
0:14-kor
2006. augusztus 13., vasárnap
szigeten kulázni halihaj, dejó, bazmeg. az még nem is baszogatná a csőrömet, hogy sorba kell állni, ez még rendben van. hozzá vagyok ehez szokva a kurváknál. melegváltás és kész. azonban akkor már kezdem magam kurvamód szarul érezni, amikor a szardarab már az ánuszrózsámat csiklandozza kis szardarab-pihékkel, és körülöttem megmurdelnek a kibaszott virágok, és elsárgul a fű, pedig csak durrantottam egy otrombát. (persze, geci, minek ettem fasírtot, bazmeg???) akkor pedig már rendesen egy zászlóajnyi bespeedezett tengerészgyalogos bevetését fontolgatom, amikor a vécén ülve az a kurva náci, aki előttem támolygott be a vécébe, felveszi a telefonját, és elkezd motyogni germánul. bazmeg, odamegyek, befingok a kulcslyukon, egyből érteni fogod, te lankadtfasz cibáló retkes hímringyó, hogy mi a büdös kurva anyádat akarok. szarni, bazmeg, szarni, egyedül szarni. kábelezni. kitolni a barna macit. erre vannak ráállva az agysejtjeim már vagy tízszáz perce, faszom, szóval gyorsan töröljél mutrás seggpartot, ha szoktál, és húzz a vérbe.
navégre, akkor én jövök. belépek a vécébe, és az alábbiakkal vagyok kénytelen szembesülni. előszöris a kurva vizesblokk-konténer tervezőt kellene itt szaratni, amikor meg nem szarik, akkor meg egy hét centi átmérőjű barna színű bevazelinezetlen műfasszal ápolgatni a segglyukát annak a tetves köcsögnek. mondjuk nem sokáig, csak három kibaszott évig egyfolytában. mi a faszér nem lehet megfordulni ebben a kibaszott szartartályban? én elhiszem, hogy panelban nőttél fel, ahol egyszer egy méter alapterületen fostál a csilisbabzabálás után, hogy úgy kellett leszállni róla, mint nagyanyád ruszki kerékpárjáról, de ez egy másik szitu, bazmeg. ezt a szart nekem tervezted.
másodszor meg belépek egy tócsába. és akkor még mindig kibaszottul nem esett le, hogy mi a kotta. csak a műanyagdeszka (deszka műanyagból, bazmeg, ne kötözködjél, mer orronkúrlak!) felhajtása után kaptam két ormótlan fingás között a fejemhez, hogy gecibazmeg, ennek fele se tréfa: el van dugulva a budi, de nem aprózták el, mert a vízszint majdnem eléri a kibaszott peremet... hála istennek találtam jó lucskos vécékefét, de tulajdonképpen rájöttem, hogy rendeltetésszerű használatára zérus darab esélyem van. kevergettem ott a szaros vizet, amiben néha fel-felbukkant vagy tizenöt méter vécépapír, meg néha kisebb nagyobb szardarabok a sárga és a barna színek lehetőleg összes árnyalatát képviselve. már majdnem ki akartam fordulni, hogy nanem, ocsmány tapírnak ocsmány tapír vagyok, de ezt nem, bazmeg, NEM!, amikor megfordult a bélésemben a cucc, és ettől fenemód megjött az én híres szaróesetekben aktiválódó kreativitásom - persze a megoldás váratott magára.
az halál alap, hogy az embernek esze ágába sem jut rátenni izzadt seggét arra a szaros vécédeszkára. ha én szartam volna le, akkor az még rendben van, arra ráülök bármikor, de ez másé, és ez kurvára gusztustalan bazmeg, fujj. szóval akkor pucsítani kell. ez eddig űberkirályság. de, de, de... a seggemből leszakadó szarbomba akkorát fog csobbanni a kagylóban felgyülemlett mutrás anyagban (víznek nem nevezhetem, ne haragudj, öcsém), hogy azzal harmadfokú árvízvédelmi készültségbe helyezném a demszky gábort. márpedig ezt egyértelműen nem akarom, hadd pihentesse az a köcsög a kongó fejét valamelyik luxuskurva elhasznált lógó csöcsén. de én meg nem szarhatok egy jót, bazmeg a szigeten, milyen már ez, faszom? és a szar csak jött, jött, egyre közelebb a kijárathoz. tolta maga előtt a mérges gázokat, én ájuldoztam, a seggem, a drága meg olyan hangokat hallatott, mintha egy hangtompítós uzival belelőttem volna egy kiszáradt kútba, és akkor megszületett a megoldás.
miközben a kagyló fölött pucsítottam, (és áldottam az őrnagyomat az éjszakai maszturbálás miatt rám kiszabott békaügetések jótékony hatása miatt) hátranyúltam a vécépapírral a seggemhez, és saját kezűleg kellett szardarab egyet, kettőt és hármat a vízre helyeznem. nyilván, előtte meg kell vizuálni a kis köcsögöket, hogy jó-e az állag, összetétel, szag, és nem vehetők-e észre benne zsemledarabok, mert az rossz emésztésre utalhat. de mindenki legnagyobb megelégedésére közlöm, hogy a kulámmal minden rendben volt. kellemesen nedves, ruganyos szardarabok voltak, ordenáré és minden élőlényt kiírtó szaggal, és még zsemledarabokat sem fedeztem fel, pedig az egyiket még kettőbe is törtem, hátha ott bújt meg néhány morzsa, de nem.
szóval könnyes búcsút vettem a kis rohadékoktól, alapos törlés következett, majd lehugyáltam az egészet, hogy az utánnam következőnek még nehezebb dolga legyen. nyilván a budi lehúzása ebben az esetben érthető okokból kimaradt.
immár egészségesnek mondható vastagbélnyomással hagytam el a budikonténert, majd rádurrantva egy spanglira - a biztonsági faszkalaptól kértem tüzet - meghatároztam a következő zenekart és fellelhetési helyüket. büdösök, zúzda színpad. szartam, a spangli ég, a büdösök pedig kezdődnek. én most szabadultam meg az enyémeimtől, bazmeg, ideje valaki más büdöseit is megvizuálni.
.: csokker írta
5:50-kor
2006. április 19., szerda
asszem kurvára nem vagyok egyedül, amikor aszondom, tinektek, főköcsögöknek, hogy a magyar politikai élet nagyjából megüti a vemhes jászalmási jozefatapír által utóljára kinyomott alkarvastagságú penetránskurvabüdös ogrekula landolási helyének színvonalát. jön a tévében, áramlik feléd, meg akar ölni, kibaszottul ki akar nyírni, bazmeg, és te ennek ellenére bíztatod tesódat, a te szittya bratyódat, hogy márpedig a jozefatapír seggétől jobbra esett szarkupac sokkal ízletesebb, mint az a legyek körüldünnyögte bal oldali rakás. de barátomnak csak az nem üti ki teljesen mindkét pudvás szemét, hogy mindkét kupac a tapír seggéből jön. pedig ez azért - ha engem kérdezel - kurvára nem elhanyagolható.
ezért aztán úgy döntöttem, hogy "bazmegkurváranemérdekelfaszom, szűröm a híreket innentől, ti gecik!" és tényleg ez lett. Régebben egy spancsávó hívta fel a figyelmemet a kibaszottnagy pornolize.com oldalra, amit azóta az index politikaszekciójának szűrésére használok. így ezzel a módszerrel, kurvára olvasottabbá tettem az indexet. végre olyan híreket vizuálhatok egy csendes spangli után erről a mikola teknokultúrás, szinglihordás főbaromról, amilyenhez valójában kedvem lenne.
Olvassatok velem:
Orbán: Mikola néhány kijelentése nem tett jót a szarrágó Fidesznek
Mikola
"Baszomalássan" Istvánnak vannak olyan tulajdonságai, amelyek nem
tettek jót a csöcspénisz kampánynak, ám vannak olyan tulajdonságai is,
amelyek jót tettek - buzizta Orbán Viktor az szájbabaszott Info
Rádióban. A foköcsög Fidesz elnöke szerint Mikola szigorú ember, és
idonként olyan véleményeket is megfogalmaz, amelyek egyáltalán nem
találkoznak a fasszopó társadalom többségének álláspontjával. "Mikola "Pöttöm
Kuki" István egy szarszájú szigorú ember, és idonként olyan
véleményeket is megfogalmaz, amely egyáltalán nem geciznek meg a
faszfej társadalom többségével" - fikázta Orbán Viktor az tetügeci Info
Rádió Aréna címu musorában.
A szopósállat Fidesz elnöke a nyomoronc felvételrol sugárzott,
kedden délelott készült interjúban úgy vélte: Mikola "Démoni
Faszharcos" Istvánnak vannak olyan tulajdonságai, amelyek nem tettek
jót a faszfej kampánynak, ám vannak olyan tulajdonságai is, amelyek jót
tettek.
"Becsülöm ot, mert kemény ember. Még a szarrábaszott legnagyobb
nemzetközi cégekkel is meg mókázott úgy ágecizni (...), hogy nem lehet
a kibaszott gyógyszerek árát jobban recskázni, mint négy százalék. Amit
én egy köcsög komoly politikusi és emberi tettnek tekintek" - felbaszta
Orbán Viktor.
A pöcs pártelnök szerint Mikola "Gézengúz Recskabajnok" Istvánon
kívül nincs ma Magyarországon más szakember, aki "elég kemény, elszánt
és szakmailag felkészült" ahhoz, hogy a telefosott magyar egészségügyet
rendbe hozza.
Az tapírarcú MDF-el benyalott elmúlt heti vitával, a seggdugasz
jobboldal egységesítésével kapcsolatos felvetésre reagálva Orbán Viktor
azt beszívta: szükség van az ánuszszaggató egységes jobboldalra, amit
több nyugat-európai ország példája is mutat.
Orbán Viktor úgy felbaszott: "nekünk továbbra is ezen az kurva úton
kell haladnunk. Az pöcsszaggató európai politika egyértelmu. Ott, ahol
a pöcsmag jobboldal hagyja, hogy sok kis pártból álljon, mindig a genya
baloldal nyer. Azokban az gumipöcsu országokban, ahol a szopottgombóc
jobboldal lépes elfaszoskodni magát nagy szövetségi formában, ott
mindig van esély kormászomorkodni. Magyarországon is így áll a
szopósállat dolog".
Mint a kakiszagú pártelnök pisálta, amíg
a lószar közéletben lesz, mindig egy gennygép eros szövetség
felépítését tartja a lószar legfontosabbnak. Orbán Viktor szerint az
balfék MDF sem ennek az görény összefogásnak a fasszopó szükségességét
kérdojelezi meg, hanem, mint szopatott: "az MDF egyszeruen szeretne a
gumipöcsu helyünkbe lépni".
A szarszájú válsztási esélyeket latolgatva Budapesttel kapcsolatban
Orbán Viktor úgy látta, a szájbabaszott fovárosban javult a
végbélnyílás Fidesz helyzete, ám itt hosszabb ido kell ahhoz, hogy a
paraszt Fidesz kello súllyal legyen jelen. "Alapvetoen liberális
attitudu (...) hely, számunkra nehezen megközelítheto" - jegyezte meg
Orbán Viktor. na így számomra már egészen elviselhető. de még így is alig ugorja meg azt a szájbakúrt lécet.
.: csokker írta
0:04-kor
2006. február 13., hétfő
és az milyen, bazmeg, amikor a
facts of lifeszámcím helyett azt olvasom, hogy:
farts of life
?
csokkapowa.
.: csokker írta
1:16-kor
na most akkor leszeded, vagyis megveszed bazmeg a king crimson nevű zenekar 2003-as albumát, a the power to believe-t, és annak a 3 dzsointnak köszönhetően, amit elrejtettem a fiókodba, meghallgatod az albumot. valszeg kibaszottul megismételhetetlen flashben lesz részed, mert ezek a mókás gecik abban a zenekarban nem szarral gurigatnak, bazmeg. olyan, de olyan repülős-vezetős mucitát nyomnak az arcodba, köcsögszáj, hogy bele fogsz épülni azokba a harmóniákba, bazmeg. és ez nem fenyegetés. olyan az a zene, mint a nambervan ribancok, akiket a legutóbb valami belvárosi szállodában szopattam meg. tele vannak élettel, mindenhol ívek és kellemesen feszes idomok lapultak a csipkéskombiné alatt.
és ez a szaros progtrendi fos is ilyen. mer alapjábanvéve tudod, faszcsikám, hogy nem szerettem sose ezeket a nagymegfejtős 10/6+10/6-ban számoló zenekarokat. kettőnégyet toljál, zenészbuzikám, buta bézt, ikergitárt, sivítós, visongós, rikoltós éneklést és kész. ha van jó szöveg ed (háborús-bebaszós-motorozós-csajozós) akkor az a kurvaász kateg. de azér respektálok egykét nemprimkó zenekart is igenszázzal, faszom, és ezek közé tartozik a kibaszott king crimson is. ők teljesen istenek.
erős szintihátterek, teknósos dobhangzások, idióta, de zsíros gitárszaundok, és olyan törékenyen felépített törtritmusok, hogy a faszodpinád kettéáll. mondom vaze, ne nézegessé. vedd meg és hallgasd.
aztán majd írok megin nem sokára. de most takarodjál flashelni te is.
.: csokker írta
1:00-kor
2005. november 23., szerda
annyit azért hadd áruljak el, hogy a gitárosoknek, igen, jól gondoltad.
a gitár a faszuk folytatása. hallgasd meg bármelyiket, de vicc nélkül.
legyen az egy hendrix, clapton, richards, dave murray, metheny, slash,
young, hetfield, iommi, vai, lennon, petrucci, gilmour, satriani, vagy
bárki. mindegyiknek a gitárja nem más mint, rettenetes bárdolatlan
farkának folytatása.
és igen. a belőle áramló hangok ugyanúgy elmosnak téged, jegyzem meg
nemtől függetlenül, hogy azt sem tudod, hova legyél bazmeg. amikor egy
jól sikerült nyújtást hallasz, megugrik a pulzusod. mert igen.
mindegyik a te arcod előtt maszturbál. de ami ennél is mocskosabb, hogy
te gecire élvezed. azért, mert a gitár a fasz folytatása, vagyis aki
gitáron játszik az olyan, mintha a saját faszán játszana.
.: csokker írta
1:30-kor
mondjátok már meg, mi a faszér várjátok annyira, hogy írjak? mi a faszt
csekkoltok állandóan? nem vagy az anyám, vaze, hogy állandóan idetold a
botrányfasszszőrös képedet, bazmeg. ne csekkoljá állandóan, vazeg. ha
nincs miről írnom, akkor úgysem fogok, faszfej!!! semmi értelme
ideokádnod az ípédet erre az oldara, mert nem frissül, bazmeg. kész.
nehéz ezt elhinni?
akkor meg mi a faszér jössz ide állandóan? szokjál le rólam. majd írok, ha van kedvem.
.: csokker írta
0:32-kor
2005. szeptember 15., csütörtök
éppen az előttem álló gyönyörűséges kis ribancot vizslattam a villamoson. elképzeltem a ropogós ciciket, amint ráharapok, hogy sivítson. amikor valaki egy irdatlan döglött pingvint engedett a légtérbe. anyád, ilyet én re tudok, ordítottam fel magamban.
.: csokker írta
15:10-kor
2005. április 7., csütörtök
na, megint egy régi kibaszott flessbekk tört elő innen mélyről, bazmeg, és muszáj megosztani, faszom.
azt a kis repedtsarkú fehérmájú cafadékot kúrogattam abban az időben, amikor ez a sztori is történt - róla már meséltem korábban is.
ez a ribanc valamiért eszetlen hatással volt rám. ezercsilliárd olyan
dologra rá tudott venni, amire a későbbieknek halvány szaros sansza sem
volt. biztos amiatt van, mert ez a kis tinipicsa eszetlenül király volt
az ágyban, bazmeg, konkréten szökőkutakat varázsolt elő belőlem, nem egyszer történt meg, szopósszájú cimborám, hogy
még a magzatvizem is elfolyt, komolyan, faszom.
szal ez a csajom kitalálta, hogy te figyuzzámá ide, gringó, nézzük meg a
vígszínházban a mittoménmelyik mjuzikelt, a barátnőm mondta, hogy
mennyire "megéri". ellenkezni lehetett a kis cafadéknál, de kibaszott módon nem érte
meg, egyáltalán nem voltam valami hatásos, mert két napnyi kúrásmegvonás
után nem volt más választásom, akurvaéletbe, hát behódoltam neki bazmeg, ha ennyire fontos, geci, akkor vedd meg a
jegyeket.
ez történt, ki volt tűzve a nagy nap, előtte már persze be lettem
kurvára fegyelmezve, hogy rendesen öltözzél fel, kicsim. jóvanbazmeg.
ez nálam a bőrnadrág, farmering bőrmellény kombót jelenti, és ezzel
tulajdonképpen a ribim is kiegyezett. szépen útnakindultunk tehát, és
már mikor kiléptünk a cellából, éreztem, hogy valami kurvára nem kerek,
valami kibaszottul bűzlik, és tényleg. előző nap, amikor a haverokkal a
második üveg gint ittuk a chillisbab után, na, akkor jutott eszembe,
hogy másnap ebből kábé a színházbamenés ideje körül kurvanagy
pukkandúrok lesznek. de akkor már késő volt, és igazam lett, mer a
csendes de gyilkos kategóriába tartozó fingok elkezdtek beloggolni a
rendszerbe. utcán még nem volt baj, hiszen közterületen való fingásban
mindigis eszetlenül penge voltam. amikor azonban az előadás kezdődött, akkor
már egy kicsit feszengtem, de sikerült a plüsspárnát fingelnyelőként
alkalmaznom, ez tényleg működik, ha eléggé magad alá tolod a
kipárnázott széket és odanyomod a segged, akkor elnyeli a fingodat.
persze egy-kettőt azért kiengedtem, hogy a szomszédok is élvezhessék az
orrfacsaró görénybűzt, és a szokásos módon kibaszott összevont szemöldökkel rosszallóan néztem rájuk,
hogy mi a retekért kell fingadozniuk.
rohadtul éreztem azonban, hogy az egyszerű kekszekkel itt nem fogom
befejezni a műsort, mert itt bizony szarás is lesz, de szarul a javából. az idegenhelyen
való szarásról most nem kívánok beszélni, mert az egy egész bejegyzést
érdemel, de azt azért le kell szögeznünk, asszembazmeg, hogy színházban
illetve kultúreseményeken szarni - mit szarni... fosni - az szerintem
külön kategória. a felvonás, vagymi végére már kezdtem egészen gyakran
egész hosszakat és majdnem recsegőseket fingani, tehát majdnem bebuktam, hogy helófaszom, én vagyok a hunyó, de hála istennek
megmentett a szünet, amikor is mosolyogva kicsattogtam a sor közepéről,
persze minden harmadik széknél egy kis kondenzcsíkdarabkát kiengedve,
és húztam a vécére.
a vécén persze kultúrarcok ácsorognak a piszoárok előtt, én meg
berobbanok egy fülkébe, persze olyan kifejezéssel az arcomot, hogy ááá,
énis csak hugyálni megyek, sürgős, és nem érek rá piszoárra várakozni.
persze a gatyámat már alig bírom lehámozni, a darabos-folyós fos már
robog ki belőlem halk pukkantásokkal fűszerezve. ilyenkor elkezdek elég
rendesen izzadni az erőlködéstől, ki a faszt érdekelnek ilyenkor a
kintiek. mondanom sem kell, nyöszörögve fostam tele a vécét iszonyatos
szellentések közepette. persze ez a chillisbab miatti fosás ez a
fosások között elég előkelő helyet foglal el: konkrétan úgy néz ki a
dolog, mintha a seggeden hugyálnál. igen kellemetlen. mire végeztem,
már rég becsöngettek, vagy mi a kultúrcsokker kifejezés erre, ezer éve, naná, faszom. amikor végre
megkönnyebbültem, na, akkor jött a neheze az ügykezelésnek, ugyanis
kiderült, hogy nincs a fülkében papír. persze hogy a faszba lehet az,
budapest egyik legsznobabb színházában. átnézek letolt gatyával fosos
seggparttal a szomszéd fülkékbe, ott sincs. ó hogy basznád meg.
ilyenkor az ember gyerekének az agyán átfut, hogy át kéne nézni a női
részlegre is, de azért a jegyszedő néniket nem tenném ki ennek az
élménynek. letölt gatyával, mutrás seggparttal a vörösszőnyegen
grasszálni, hát nem lehet valami kibaszott épületes. papírzsepi sem
volt nálam, az anális fixációmat már kiéltem
óvodás koromba, tehát kézzel már nem törlök, mi a fasz legyen, mert
vécépapír nincs.
hát, a megoldás az alábbi lett. bizony lehúztam a bakancsomat, le én a
bőrgatyámmal, és a teleizzadt bepállott alsógatyámat voltam kénytelen
erre a nemes célra felhasználni. persze az ügykezelés végén már alig
volt rajta szabad hely, ha én egyszer fosok, akkor a seggem mindenhol
olyan, nincs cicózás. az alsógatyámmal történő segg és zacskótörlés
után a gatyát sok szeretettel és könnyeket ejtve beejtettem a vécébe,
és lehúztam. ez az, amit nem biztos, hogy kellett volna, de ez engem
már nem érdekelt, mire a víz kijött a csészéből, én már a kedvesem
mellett ültem, idétlen vigyorral az arcomon. ilyenek történtek velem, persze veled nem, mi, mert te szent vagy... aha...
.: csokker írta
23:28-kor
2005. március 17., csütörtök
apám, bazmeg, a tegnapi tatárbifsztektől olyan karcosat fogok szarni, hogy fel fogja szántani a vécékagylót, bazmeg, az tutiszáz. olyan vastag lesz, mint az alkarom, igazi kibaszott ogrekula.
.: csokker írta
19:23-kor
2005. január 30., vasárnap
megszámoltam: hatvanhat. arcod a farkamra pattanhat... ehhe-ehhe.
.: csokker írta
23:28-kor
|